KRISTÁLYGALÉRIA ÉS KIÁLLÍTÓTEREM

 

KEDVES VENDÉGEINK!

 

A 2014-ben átadott Parádsasvári Kristálygaléria és Kiállítórerem Magyarország ipartörténeti emlékeinek állít emléket, ezen belül is annak az üvegművességnek, melynek múltja több mint háromszáz évre tekint vissza.

 

II. Rákóczi Ferenc által alapított, majd a "rendszerváltást" követő évekig működő Parádsasvári Üveggyár, köszönhetően kiváló szakembergárdájának, tervezőinek, az üvegfúvóknak és csiszolóknak, méltán szerzett világhírnevet nemcsak a térségnek, az üveggyárnak, hanem Magyarországnak is. Az itt gyártott, csiszolt ólomkristály termékek világszerte keresettek voltak és hosszú időn keresztül ott voltak az amerikai, kanadai, japán és európai piacokon.

 

A Parádsasvári Kristálygeléria és Kiállítóterem az azóta már megszűnt üveggyár termékeit, használati és dísztárgyait vonultatja fel tematikusan rendezve. Megismerteti a látogatókat a felhasznált nyersanyagokkal, és végigvezeti őket a teljes gyártási folyamatokon, bemutatva egy üveghutát, az olvasztástól a fúváson át a kristálycsiszolásig, mindazon tevékenységeket, melyek végtermékei a vitrinek polcain megtekinthetők.

 

Mindazok akik komolyabbna érdeklődnek e nemes anyag megmunkálása iránt, javasoljuk, látogassák meg a településen még ma is működő manufaktúrákat, ahol nem csak vásárlásra van lehetőség, de élőben megtekinthetik a gyártási folyamatok egyes fázisait.

 

 

 

Asztali nézet